Atlantis FC

2018-as hadjáratunk során a Swift regényhőse által bejárt vidékek között szédelegtünk. A nagyobb tudású óriások (Kaszások, Wuffolók) ellen – néha az egészséges szintet túlszárnyaló tisztelettel – nyomoztuk a labdát, jóllehet egyszer-kétszer alaposan megrángattuk a TPS Csiga csápjait, a Kisfröccsel pedig összejött egy nagyszerű derbi, ahol a szükségesnél csak egy perccel kevesebbig tartott ki az 1-0-s vezetésünk. Az erősorrendben mögöttünk mocorgó törpék taposása sem volt eufória, számtalanszor az ellenfélhez butultunk, és vagy sikerült két komikus kapott gólra nyolccal (amelyből ötöt az ismét bébiszitterre szoruló Horváth Tamás nevelt fel) válaszolni (New Foots), vagy nem, például a sanszok elherdálásával döntetlenné aljasodó, X-Versió elleni rájátszásmeccsen. Szóval némiképp megfogyatkoztak az azonos szintű ellenlábasok elleni, igazán adrenalintermelő összecsapások, és megfogyatkozott seregünk is, hosszabb-rövidebb időre kidőlt a legfiatalabb, a legidősebb és a Kapus is, ráadásul az őszi zárás gyötrelmes rásérülést hozott az elhúzódó inaktivitásból visszacsábított Máté Ferencnek (a Kisfröccs ellen 1-2-nél, emberelőnyben vesztettük el). A kiterjedt sérültjegyzék fényében pozitívum, hogy az egészséges alapemberek és a felébresztett beugrók a szükséghelyzetnek megfelelő segítőkészségről tettek tanúbizonyságot (itt hivatkoznunk kell Cserős Dávid támogatására, aki a "T" jelölést levetkőzve érdemi hozzájárulásokkal és mindenekelőtt az FCSB elleni magyar-román derbit egy jól irányzott csúsztatással eldöntve tolta előre társaságunk szekerét), így ősszel már nem volt probléma a ki- és a helytállással sem, javuló teljesítménnyel pipáltuk ki a három alsóházi rangadót.

A nehézségek korszakát igyekeztünk úri módon, egyebek mellett szivarral, konyakkal, újabb "kaviccsal" megélni. Az emlékek között külön említést érdemel a Zöld-foki szigetek, illetve a nyihahák földjének felkeresése. Előbbi élményben – a nem mellesleg az év játékosa címet is betakarító – Nagy Gábor részesült, utóbbiban mindenki, aki szemtanúja volt, amint egyetlen Cabaret-pszichopata által keltett botrányhullám előbb a provokációnak botor módon felülő csapatunkat, majd a (játékvezetői) pályát pánikszerűen elhagyó sporit is magával sodorja.

Összességében 2018-ban olyan haloványan emlékeztettünk hajdani legjobb önmagunkra, mint a pikádó a dartsra. 

--

2017/2018. TAVASZ:

ATLANTIS – TPS Csiga 3-6

ATLANTIS – Wuffolók 1-5

ATLANTIS – New Foots 8-3

ATLANTIS – FC Steaua 2-2

ATLANTIS – Kaszások 1-5

ATLANTIS – TPS Csiga 5-6

ATLANTIS – Cabaret FSE 0-0 (félbeszakadt)

ATLANTIS – Kisfröccs ’98 1-4

ATLANTIS – X-Versió 3-3

2018/2019. ŐSZ:

ATLANTIS – TPS Csiga 2-4

ATLANTIS – Kisfröccs ’98 1-1

ATLANTIS – Kaszások 1-6

ATLANTIS – Senators 4-2

ATLANTIS – FCSB 3-2

ATLANTIS – Konkurencia 5-2

ATLANTIS – Wuffolók 1-2

ATLANTIS – Kisfröccs ’98 1-5

A tavasz első felének könnyebb meccsein a frusztráló egygólos bukások a szalonuzsorás pénzügyi szolgáltató jeligéjét visszhangozták a fülünkbe. Először a tökutolsó Konkurencia ellen hintáztunk hátrány-egyenlítés ütemben, a hullám tetején visszatérően figyelmetlenségig kiengedve, így kis túlzással többen csak az öltözőben ébredtek rá, hogy a nosztalgiaposztra állított Peltzer Vilmos gólja és "kikényszerített" öngólja is kárba veszett. Néhány héttel később az X-Versió elleni közönségszórakoztatás fiaskójában is az volt idegesítő, hogy azonosítottuk mely ellenségek igényelnek szorosabb felügyeletet, de a végrehajtás igencsak nemtörődöm volt. Bár egy 3-6-ról felzárkózós, utolsó perces kapufás vereség góljaiban könnyebb élményt találni, mint egy izzasztó 1-1-ben, a felsőházhoz létfontosságú pontok így nem igazán gyűltek.

Miután Marton László lélegzetelállító sérülésével kiesett szervezetünk egyik oldalbordája, a több csillagjegy jegyeit magán hordó Horváth Zsolt szalaggyakorlatában pedig továbbra is az öngyógyítás a vezérmotívum, a negyvenfokos nyári hét vasárnap délutánján az FC Devils ellen csere nélkül felvállalt csata során létszámmélypontra érkeztünk. Gyermekeink kedves rigmusai csak félóráig pótolták a fogyatkozó erőt, két pontrúgás bevégezte a munkát, mi helyzetig sem jutottunk. Ezt követően a generációs nyitás jegyében beláttuk, hogy vénülő alakulatunk tartósan fiatal munkatársak támogatására szorul, és ebből az újoncmezőnyből kitűnt Somosi Krisztián, aki zökkenőmentesen vált az Atlantis állandó erősségévé.

Végül a végzet ura (Árpád) úgy egyengette a 2016/2017-es bajnokság menetét, hogy az utolsó játéknapon a Konkurencia legyőzése az alsóház dobogójával kecsegtetett (a feszült készülődésben értelemszerűen senki sem törődött a józan hanggal, miszerint ez lényegében 11. hely 15 csapatból). Eleinte - ideát az adrenalin, odaát a veleszületett képességek miatt – botladozás pótolta a footballt, de tudatosabb és elszántabb csapatunk felülkerekedett: Nagy Gábor szöglet után egyenlített, majd beleremegett a föld, amikor Horváth Tamás a kapásoldalról behelyezte a szezon utolsó hangos gólját. A bajnokságot ötperces holtidő zárta, miután ismételten beigazolódott, hogy a Peltzer Vilmos által egy alkalommal már életben tartott ellenséges hálóőr számára a labdarúgás a "ne próbáld ki otthon" kategóriába tartozik – még akkor is a bizonytalan légiút után eltalált kaputartó mellett hevert, amikor mi már a csöppnyi kupánkkal fényképezkedtünk.

Az izgalmas, tartalmas és termékeny ősz miniatűr tükre akár az arénában újonc FC Steaua elleni derbi alakulása is lehet. Ez egy – az ellenség származásból fakadó névválasztásnak megfelelő, de inkább jó értelemben vett – ütős meccs volt eltérő stratégiákkal: a "dák" had minden irányból keményen tüzelve tartotta mozgásban az egész ősszel nagyszerű Bresák Gyulát, mi inkább tetszetősebb kombinációkkal, de gyámoltalan lezárásokkal haladtunk a célzóna felé. A hajrában kapott góllal még semmi nem ért véget: Marton László rámenős szólója után Balogh Tamás került ziccerbe, majd ritkán látott higgadt énjét elővéve belsőzött a rövid sarokba, végezetül Horváth Tamás kényszerült egy ellenség kéretlen gyepsíoktatására, de az időn túli emberelőny kihasználása időutazás nélkül még mindig jelentős kihívás.

Állandósuló csapatmagunk odaadó és összeszedett teljesítményével jóformán biztos felsőháztagként vadászhatunk a dobogósok ballépéseire – az Atlantis pillanatnyilag úgy jó, ahogy van.

--

EREDMÉNYEK:

2016/2017. tavasz:

ATLANTIS – Wuffolók 3-3

ATLANTIS – Konkurencia 3-4

ATLANTIS – Kaszások 2-5

ATLANTIS – LG Curmiság 0-2

ATLANTIS – X-Versió 5-6

ATLANTIS – Fotohall 3-1

ATLANTIS – TPS Csiga 4-2

ATLANTIS – FC Devils 0-2

ATLANTIS – Kemari 1-3

ATLANTIS – New Foots 9-4

ATLANTIS – Konkurencia 2-1

2017/2018. ősz:

ATLANTIS – Konkurencia 4-1

ATLANTIS – Wuffolók 6-1

ATLANTIS – New Foots 5-2

ATLANTIS – FC Steaua 1-1

ATLANTIS – Kaszások 1-4

ATLANTIS – LG Curmiság 5-1

ATLANTIS – Senators 1-3

ATLANTIS – Konkurencia 4-0

Húsz év kollektív lét jóban, rosszban, 42,8% győzelemben már több mint egyszerű homokszem a kispályás labdarúgás itthoni sivatagában, ennek megfelelően a Kavics Spa vendégeként ünnepeltük a kerek évfordulót. Jóformán teljes körben fel tudtuk tölteni a szabadtéri gyermekpancsolót – a távolmaradók helyett inkább a ritkábban látott meghívottak, Deutsch Áron és Ecser Máté jelenléte érdemel említést. Talán a szeretett vadászházat komfortban leköröző helyszín szelleme is közrejátszott abban, hogy a Bresák Gyula hagyományos alaposságával tervezett program egyes pontjai jól, más pontjai nagyon jól sikerültek: gasztronómiailag borzasztóan eltávolodtunk a sportbüfék Balaton szeletétől és a küszöbízű szarvaspörkölttől; monumentális derbit hozott a csatárok-védők futballmeccs (jegyezzük meg a két (diadal)ittas menedzser nevét, mert sporthírekben nem fogunk róluk hallani: Horváth Zsolt és a győztes támadók kapitánya, Loboda László); az esti múltidézés pedig gondolatébresztő volt mindazok számára, akik névkártyája a világot jelentő mágnestábla nem megfelelő szektorában vesztegel.

Arra, hogy a soros húszasban kevesebb lesz a móka és kacagás, a Kaszások-meccs előtti – közvetlen érintettség nélküli – gyászszünet is emlékeztetett. A pontszámilag makulátlan ellenség elleni találkozó azonban egyáltalán nem volt gyászos, különösen a beugrókkal és külsősökkel színesített felállásunk fényében. Stabil játékot és két balszerencsés gólt hozó első félidő után nyíltabb harcállásba siklottunk át; a rizikózás tényét igen, eredményét aligha érheti kritika – a támadásokat vezénylő vendégünk (Márk) betalált egy intelligensen megjátszott szabadrúgás után, majd szólóval alapozta meg Kelemen István egyenlítését. Pontszerzési hadműveletünket az utolsó perc védhetetlen szabadrúgásgólja kaszálta el.

--

Amióta Marton László révén gömbsógori kötelékben állunk a Curmi csapatával, az egymás elleni derbik napján – a budaörsi bácsik januári klubestjein házigazdaként is eminens – mLaci általában diplomatikusan veszélytelen távolságra salsázik az ütközet helyszínétől. A pótlást mi becsületesen oldottuk meg, az ellenség viszont a közelben lézengő élvonalbeli futsalos „véletlenszerű” kiválasztásával a hiányból valódi előnyt kovácsolt. Etikai bizottságunk analízise alapján egyértelműen a sportszerűtlen igazolás miatt alakult ki a menetrendszerű feszültség, amelynek következtében minden apróbb szabálytalanságot is dölyfös kommentár és reklamálás követett – nem hibáztathatjuk a játékvezetőt, hogy a számtalan szóbeli fegyelmezés miatt a labdán megtámaszkodva próbált relaxálni, ő sem hibáztathat minket, hogy a pihenő lába nem maradt sértetlen a szabadrúgás elvégzése közben. Érvényes gólunkat Nagy Gábor pörgette, kis szerencsével több is összejöhetett volna a sok tudatos elemért méltatható mezőnymunkánk alapján. Kétséges, hogy Tulok Kopter és pajtásai érzékelték-e a diadal disszonanciáját, mi mindenesetre emelt fővel gratuláltunk, az elégtétel pedig az őszi pontszüret zárásánál érkezett: diplomáciai előrelátás, harcos győzelem és mázlis körbeverések következtében a harmadik helyig emelkedtünk.

--

Őszi eredmények:

Atlantis - TPS Csiga 6-5

Atlantis - Senators 2-3

Atlantis - Wuffolók 1-5

Atlantis - Konkurrencia 3-0

Atlantis - Kaszások 2-3

Atlantis - LG Curmiság 1-3

Atlantis - Senators 3-2

Atlantis - Cshaooo FC 5-0 (játék nélkül)

Az elnapolt összecsapással dúsított vasárnapok mindig dupla vagy semmi jellegű kockázattal járnak, mert megjósolhatatlan, hogy az első meccs lendülete vagy kimerültsége lesz inkább hatással a második párharcra. Ezúttal Loboda Lászlót és Márton Lászlót nélkülözve, azonban népes szurkolótáborral támogatva (soraikban Horváth Noémivel, aki először láthatta édesapját igazságot osztani) a kockázatosabb sorrendben fogyasztottuk a menüt: a rágósabb MOM-ot a nyelhető Devils követte.

Az első ütközetben a MOM végig jobban futballozott, mégis sokáig vezettünk, sajnos, Horváth Tamás egy lecsorgó laszti gólba navigálása után hisztis üzemmódban ragadt. Idővel a többieknél is sokasodtak a koncentrációs kihagyások, egyre többször bontódott a középpályás védősánc, ami a második játékrészben – megérdemelten – felmorzsolódott.

Az egy főre jutó érettségik számát tekintve alacsony szinten rekedt Devils ellen egy kölcsönös labdaaprítással töltött félidőt követően a támadózónában Máté Ferenc vette kézbe az irányítást, aki rendületlen zavarórepüléseivel és váratlan húzásaival minden gólunkból kivette a részét (kétszer kiszolgálta a túlsó kapufánál helyezkedő Kelemen Istvánt, továbbá egy gazdátlan labdát is a hálóba bombázott). 3-1 és a nap hetvenedik játékperce után következett be a törvényszerű hanyatlás, ennek ellenére frusztráló volt, hogy hárítható bedobások után lett egyenlő az állás. A bukás méltánytalanságától hajtva 3-3-nál az utolsó erőnkkel rohamoztunk, aztán "értelemszerűen" még egy gólt kaptunk.

A nehéz nap délutánjának végén kifulladva állapíthattuk meg, hogy lábujjheggyel ugyan, de levertük a kettős akadályt.

--

ATLANTIS – MOM 1-2 (1-0)

2013. április 21.

ATLANTIS: Bresák – Horváth Zs., Nagy, Kelemen, Horváth T., Peltzer

Cs.: Máté, Németh, Zámbó

G.: Horváth T.

S.: Peltzer

ATLANTIS – DEVILS FC 3-4 (0-0)

2013. április 21.

ATLANTIS: Bresák – Horváth Zs., Nagy, Kelemen, Horváth T., Peltzer

Cs.: Máté, Németh, Zámbó

G.: Kelemen (2), Máté

Gp.: Máté (2)

A várgesztesi víkend zöldbabbal, fagyönggyel és miniolimpiával tálalt programjára talán még a Vértes tövében néhanapján memóriavesztést szenvedő Máté Ferenc is emlékezni fog. Az alaptézis ezúttal sem dőlt meg ("a fekete-fehér-csíkos futballtorna az a versengés, amelyben 3×4 csapat + 2 kapus vesz részt, és mindig Marton László alakulata győz" – idén a vezérhegedűst kísérték: Horváth Zsolt, Máté Ferenc, Nógrádi Péter), ám a mezőnyben villogó Loboda "Fekete" Lászlónak és Zámbó "Fehér" Balázsnak köszönhetően a csíkosok elsősége az utolsó párosításig kétséges volt. Loboda László és Marton László új szervezőbizottságként felfogható kettőse is jól vizsgázott: a disznótoros tárgykörben koreografált ételellátás színvonala tartósan magas maradt, az esti vetélkedés méltó volt elnevezéséhez (tekintve, hogy a körbejátszások szövevényével durván számítva négy év alatt végzünk), a könnyűzenei kívánságműsor pedig eszméletlen volt (az ártatlan módon megtöltött testnyílásokkal is zeneszámokat igénylő Nagy Gábor számára szó szerint).

A múltban több edzőtábor kamatozott már másnapos másnapi győzelemben, ezért vasárnap provokációként éltük meg, hogy az inkább plebejus játékerejű szenátorok Horváth Tamás fenomenális kapáslövése és Kelemen István szöglet után behúzott gólja után is egyenlítettek. Később – amikor már olyan gyakorisággal bandukoltunk középkezdéshez, mint a meccsről hiányzó Peltzer Vilmos pirkadatkor a mellékhelyiségbe – visszasírtuk az egálos periódust, mert a reaktivált Horváth Zsolttal foltozott védelmünk a tegnap hőseinek betlijei által rongyolódott darabjaira. Ha licences edzőnk lenne, azt nyilatkozná, hogy az egymás közötti foci alapján ennél a bágyadt produkciónál több van a csapatban.

--

ATLANTIS – SENATORS 2-6 (2-1)

2013. április 14.

ATLANTIS: Bresák – Nagy, Marton, Kelemen, Zámbó, Horváth T.

Cs.: Horváth Zs.

G.: Horváth T., Kelemen

Gp.: Marton, Zámbó

Kelletlen vonakodással köszöntött be a futballtavasz. Decemberben és januárban is elmaradt a közösségcsiszoló összetartás, az év játékosának vándorkupája sem váltott őrzőt, a márciusra tervezett edzőtábort pedig el kellett hónapolni a várgesztesi puskások (nem öcsik) tivornyája miatt. Ezt követően még a húsvéti nyitómeccset is halasztottuk, szóval egészen áprilisig kellett várni a debütálásra a széthulló Afrika Stars helyére belépő Kemari FC ellen. Ellenségünk dörzsölt kispályás együttes, ez egy perc alatt megnyilvánult egy hibátlanul kisakkozott gólban, na meg abban, hogy a két könyökkel evezve is meg tudtak sértődni, ha olykor megbillentettük a ladikot. Balogh Attila szemműtétje miatt hónapokra kidőlt az állományból, de csonka támadósorunk töretlen pillére, Horváth Tamás a rövidbe pörgetve egyenlített. Ezúttal az ellenség kvalitásához nem csak akaratban nőttünk fel, hanem technikában is: három szemkápráztató kapufás lövésünk valószínűleg még sosem volt egy meccsen. A megérdemelt döntetlenhez mégis egy szemfüles vállalkozás vezetett, Kelemen István előkészület nélkül eltekert szabadrúgása volt a pontrúgás. Negyven perc alatt visszajött valami az Atlantis-érzésből – hasonló mérkőzésekre érdemes egy vasárnap délutánt szentelni.

--

ATLANTIS – KEMARI FC 2-2 (1-1)

2013. április 7.

ATLANTIS: Bresák – Nagy, Marton, Kelemen, Horváth T., Peltzer

Cs.: Loboda

G.: Horváth T., Kelemen

Gp.: Marton

Véletlen vagy sem, a tavalyihoz kísértetiesen hasonló, gyatra novembert zártunk. Nem kizárt, hogy az enerváltságnak közösség-lélektani háttere is volt: mostanában az átalakított öltözőben egymástól alig hallótávolságon belül készülődünk, a mizsei különítményen pedig a társas vidéki elvonulás vágyában kifejeződő szeretethiány jelei mutatkoznak.

A Rikai ellen bizonyára a szeretet is kevés lett volna ahhoz, hogy a gyorsított eljárásban kiásott 0-3-as gödröt betemessük. Zámbó Balázs egy távoli suhintással még kezdeményezte az újraélesztést, de egy hálószaggató bomba elpusztította a feltámadás reményét. Sosem gondoltuk, hogy verhetetlenek vagyunk, ám az igazi keserűséget az okozta, hogy túl könnyen dobtuk be a törülközőt, elsősorban azért, mert a védelmünk nem működött, és a válságmenedzserként színre lépő Máté Ferenc javító szándékkal, ám egyeztetés nélkül bevetett zónázása is csak fokozta a fejetlenséget.

A VSC ellen legalább – felfelé kerekítve – tizenöt perc hírnév megadatott (Balogh Attila kapu elé csavart labdája gólba pattogott) a látványos összeomlás előtt, amelyben félpályán túlról (!) hazahajított bedobás kézbevétele miatti közvetett szabadrúgásból, saját szöglet kétérintéses megkontrázásából, ellenséges támadásnál kiagyalt védőcseréből összehozott gólok váltották a szimplán hibátlanul eltalált lövéseket. Peltzer Vilmos ugyan a pokolban is Peltzer Vilmos maradt, amikor az 1-7-nél elért fineszes találatát szóbeli törlesztéssel ünnepelte, de egyéb kárörömforrás nem akadt.

Szalonképes szavakkal megfogalmazhatatlan, hogy formánk lineáris extrapolációja milyen december felé navigálta volna az Atlantist, ezért történetesen jól jött, hogy foci helyett áprilisig pihentünk.

--

ATLANTIS – RIKAI HATALMASOK 1-5 (1-3)

2012. november 4.

V.: Katonagyerek

ATLANTIS: Bresák – Nagy, Marton, Kelemen, Balogh, Horváth T.

Cs.: Loboda, Máté, Peltzer, Zámbó

G.: Zámbó

Gp.: Kelemen

--

ATLANTIS – VSC 89 2-8 (1-4)

2012. november 11.

V.: Katonagyerek

Szurkolóink: 8 (Ildi, Panni, Bence, Rozi, Anett, Sári, Bende, Barna)

ATLANTIS: Bresák – Nagy, Marton, Kelemen, Balogh, Horváth T.

Cs.: Loboda, Máté, Peltzer, Zámbó

G.: Balogh, Peltzer

Gp.: Marton, Zámbó

A Vezér FC ellen tartalékbástyára is szükségünk volt, ennek következtében mozgósítottuk a sérültlistára passzivált Horváth Zsoltot, aki kissé félszegen kutatta az emlékezetében, hogy az öltözői hierarchia szerint hova telepedhet le. Az ütközetnek jó értelemben vett futsalos mellékíze volt: a türelmes és taktikus fogáskeresés alapján úgy tűnt, mindkét fél ésszel is játszik. Ez nem járt szalonremivel, a 3-3-as végkifejlet a maximális fordulatszámmal állt elő a 0-1/2-1/2-3 útvonalon, azaz idősebb korunk dacára többször is talpra álltunk. Ebben központi szerepet játszott, hogy Zámbó Balázs mezőnymunkájának és a lelátói gyermekdrámáktól nem hátráltatott Máté Ferenc lelkesedésének köszönhetően nem maradtunk alul a középpályán, de a király figurája természetesen Horváth Tamás volt, aki az összes Vezérnek lőtt gólunkat jegyzi (immár hetet). Külön öröm, hogy nem talált találatokról beszélünk: az elsőnél Máté Ferenc lelte meg a nyílást a védőfalon, utána Zámbó Balázs sarokkal terített ziccert, az utolsó gól pedig egy huszáros utolsó perces "mindenki támad"-típusú vállalkozásból született. Jó játék, értékes pont, valahol itt kellett volna az őszt lezárni.

--

ATLANTIS – VEZÉR FC 3-3 (2-1)

2012. október 21.

V.: Töttösi

Szurkolóink: 4 (Bence, Bende, Barna, Míra)

ATLANTIS: Bresák – Marton, Kelemen, Máté, Zámbó, Horváth T.

Cs.: Horváth Zs.

G.: Horváth T. (3)

Gp.: Máté, Zámbó, Kelemen

"Ebben a csapatban mindenki jól véd?" – méltatta az ellenség Peltzer Vilmost, aki a német üzleti portya miatt hiányzó Bresák Gyulát helyettesítette. Megalapozott volt az elismerés, mert ugyan az első két lövés beakadt (a második védhetetlen volt), a pótkapus később több bravúrt is prezentált. Kényelmes fölényben a csapatunk sötét oldalát pontosan ismerő Csiga nem feszült meg, inkább a testi épséget óvó kényszerítőkkel gurigázott, mi pedig terelőkutya módjára kergettük a labdát. Valós esély nem volt a jobb eredményre, sőt, a tempó fonalát elhagyva a végén már csak az említett hálóőri aktivitással tartottuk a frontot. Az Atlantis másik legjobbja Loboda László volt, aki intelligens mezőnymunkáját a szezon első hátvédgóljával dekorálta. Rajta kívül a szürkeségből Balogh Attila tűnt ki, aki három ütemet késve az egyik csigába (azonfelül az egyébként is alacsony népszerűségi indexünkbe) rúgott bele, majd a sportszerűségtől távoli, ám saját műfajában magas színvonalú szóbeli csatolmánnyal addig bégettette az áldozatot, amíg páros sarokba állításra mentette a menthetetlent.

Leckének is beillett a produkció, a tananyag hasznosítása mégsem valószínű, mert csigaminőségben játszani sosem tudnánk – és ezért nem is szándékozunk.

--

ATLANTIS – TPS CSIGA 1-3 (0-2)

2012. október 14.

V.: Baseballsapkás

Szurkolóink: 2 (Balázs, Zsolti)

ATLANTIS: Peltzer – Nagy, Marton, Kelemen, Balogh, Horváth T.

Cs.: Loboda, Zámbó

G.: Loboda

K.: Balogh (2 perc)

A mezőnyből lefelé legkevesebb két ballábbal kilógó Kickers elleni meccs egyben Horváth Noémi különösebb felhajtástól mentes tejfakasztójaként is jegyzékbe került. Az ünnepelt minden bizonnyal végigszundikálta volna az első félidőt, mert a találkozót alacsony színvonalú 0-0-ás egyensúlyban tartotta a vagdalkozó ötlettelenség és a szakmai extrákat nem vállaló megbízható védőjáték (utóbbi terén főként Loboda László és Nagy Gábor dicsérhető). Hosszú ideig csak Marton László fáradhatatlanul tekert-csavart a szabadrúgásaiban volt élet, igaz, a legígéretesebb löket nem jutott tovább Horváth Tamás hátánál. A második félidő amatőr védelmi mulasztással indult: egyik ellenségünk észlelte, hogy ügyetlen labdalevétele megkerülős cselként is értelmezhető, ez meghökkentő kapott gólhoz vezetett, amelynek ijedelme végre görcsoldóként hatott a játékunkra. A feltámadásban Horváth Tamásra ismét lehetett számítani (először más számára lehetetlen szögből egyenlített fejjel, később egy létszámfölényes ellencsapást fejezett be lábbal), és Peltzer Vilmos is tisztességesen megvezette a kapust egy önfeledt sarkazással. Ha a felejthető vasárnap vidám oldalát keressük, annyit elmondhatunk, hogy sportszerű küzdelemben egy hónap alatt harmadszor fordítottunk, ami kispályán sem mindenhavi.

--

ATLANTIS – KICKERS FC 3-1 (0-0)

2012. október 7.

V.: Exfocista

Szurkolóink: 1 (Zsolti)

ATLANTIS: Bresák – Nagy, Marton, Kelemen, Balogh, Horváth T.

Cs.: Loboda, Máté, Peltzer, Zámbó

G.: Horváth T. (2), Peltzer

Gp.: Balogh, Kelemen, Nagy

Megzabolázhatatlan hegyi patakként vágtattunk – az edzői béklyók alól felszabadulva a történelem során először gyűrtük le (helyesebben mondva elegánsan söpörtük el) a Cabaret-t, egy héttel előtte pedig nézői szemmel mulatságos rögbimeccset vívtunk a Devils-szel. Az első félidőben Horváth Tamás félfordulatból kiválóan eltalált egy ártatlan bejátszást, de saját szögletből lerohanva gyorsan gólt kaptunk. A felezővonalhoz telepített első védelmi vonal végig kielégítően működött, az Atlantis labdabirtoklásaiban több fantázia volt, emiatt igazságtalan volt, ahogy egy felívelés után a Devils szerzett szemfüles gólt. A süllyedő földrészt egy azonnal a klasszikusok közé emelkedő jelenetsor mentette meg: Máté Ferenc a célterületnek háttal bukdácsolva magára húzott három ellenséges védőt, majd a visszagurításra kórusban áhítozókat ignorálva egy egyedi mágnescsellel belefordult a sűrűbe, lendületet adva egy olyan flipperműveletnek, amelynek végén Peltzer Vilmos közelről touchdown-t érhetett el. A gólörömtől szárnyalva totálisan másként viselkedtek az ízületek: a korábban ziccerben tévesztő Balogh Attila az őszülő jobbszélsők rutinjával gurított a bal alsóba, egyszersmind megnyitva az érzelmektől túláradó végjátékot – ismeretleneket (is) rémisztő csoportos diadalkiáltás, fojtogatásba átsikló rátartás ("megint az Atlantis csinálja a balhét" – vetődött szokás szerint árnyékra a Csiga melegítő portása) és Marton László kézsérüléssel járó palánkra szorítása is belefért a zárópercekbe. Szívesen idézzük fel majd ezt az emblematikus győzelmet, ha késő ősszel menetelésünk szelíd iramú mocsaras folyamként végzi.

--

ATLANTIS – DEVILS FC 3-2 (1-1)

2012. szeptember 23.

V.: ismeretlen

Szurkolóink: Balázs, Boti, Gigi, Gergő, Bende

ATLANTIS: Bresák – Nagy, Marton, Máté, Balogh, Horváth T.

Cs.: Kelemen, Loboda, Peltzer

G.: Horváth T., Peltzer, Balogh

Gp.: Horváth T.

--

ATLANTIS – CABARET 3-1 (3-0)

2012. szeptember 30.

V.: Görög

ATLANTIS: Bresák, Loboda, Marton, Máté, Nagy, Balogh, Horváth T., Peltzer, Zámbó

A csalóka végeredmény középcsapatok eseménytelen erőlködésére utal, pedig szórakoztató történésekből nem volt hiány. Bresák Gyula ismét bizonyíthatta válogatott formáját, mert a védelem tagjai abban rivalizáltak, melyikük tudja hálóőrünket sutább passzal vagy botlásban elhervadó "csellel" váratlan próbatétel elé állítani (a szédült megoldásokban élenjáró Marton László még aznap pótvizsgázhatott a Curmiság színeiben). Nem állíthatjuk, hogy eközben a csatársor gyártotta volna a klub virtuális emlékkönyvébe illő pillanatokat, egyetlen gólunkhoz is szükség volt Loboda László és Peltzer Vilmos kiteljesedett barátságára: amikor előbbi középtávoli kapáslövésre lendítette a lábát, utóbbi automatikusan egy tisztességesen célt tévesztő röppályát valószínűsítve helyezkedett nyerő pozícióba. Az egyenlítést követően ellenőrzésünk alatt tartottuk az összecsapást, fokról fokra erősítve azt az érzést, hogy hamarosan betalálunk, de gólhelyzetben sem a pénzintézeti aranycipőre pályázó Horváth Tamás, sem sor(s)társai nem jártak eredménnyel. A pontvesztés gyötrelme egészen az öltözőig kísért minket, ahol a meleg víz hiánya már jobban fájt – és még ez sem volt elviselhetetlen bosszúság.

--

ATLANTIS – SENATORS 1-1 (1-1)

2012. szeptember 16.

V.: Exfocista

Szurkolóink: 0

ATLANTIS: Bresák – Nagy, Marton, Loboda, Balogh, Horváth T.

Cs.: Kelemen, Peltzer, Zámbó

G.: Peltzer

Gp.: Loboda

Megduplázódott a negyven feletti csapattagjaink száma (Loboda László nem szűk családi körben és nem egy jelképes koccintással ünnepelt), és az új szezont az emelkedő átlagéletkorral együtt járó "több gól, mint lövés" profilú előadással nyitottuk. Technikás ellenségünk szép számmal szórakozta el a helyzeteket, a véletlenül kaput találó kísérletek elakadtak a Bresák Gyula emelte falon, viszont az első félidő végén a nagyon véletlenül a hosszú oldalon törtető támadóhoz guruló lövésre már nem volt ellenszer. Sokáig úgy tűnt tehát, hogy az egysíkú találkozón pontok helyett csak sztorikat gyűjtünk – amikor például Horváth Tamás sokadszor is megcselekedte, amit megkövetelt a haza (hasznos fault a félpályánál), és a sportsajtóban csak monogrammal hivatkozott sípos a mezszámra utaló "Tizenegyes!" címzéssel postázta a sárga kártyát, Nagy Gábor abszurd humorlökete ("Spori, ezért tizenegyes?") az ellenség egyik tapasztalatlan tagját percekig tartó zavarba hozta. Váratlan esély nyílt, amikor Peltzer "Csendes Virsli" Vilmos kibrusztolt egy páros kiállítást, és példásan küzdő csapatunk a felfordulásban a Velencei-tó körbekerekezésével melegítő Zámbó Balázs kapufás-kapusos szendvicsgóljával egyenlített. Nem sokkal később a tér-időben gerjedt zűrzavart kihasználva Balogh Attila emelt a lesen ácsorgó Horváth Tamáshoz, aki még egy pattanást is várhatott az eszményi lövőütemhez, mielőtt beágyúzta a győztes találatot. A hajráról készülő összefoglaló újfent egyoldalú lehetne: állandó „afrikai” nyomás, melyet olykor megszakít Máté Ferenc "ez a védekezés!" rikkantása vagy Bresák Gyula újabb földöntúli bravúrja. Még azok sem mind hitték el, hogy nyertünk, akik látták.

--

ATLANTIS – AFRIKA STARS 2-1 (0-1)

2012. szeptember 9.

V.: Bundabotrányos

Szurkolóink: 6 (Nóri, Míra, Bende, Barna, Panni, Bence)

ATLANTIS: Bresák 7 – Nagy 6.5, Marton 6.5, Máté 6.5, Balogh 6, Horváth T. 6

Cs.: Kelemen 6.5, Loboda 6.5, Peltzer 6, Zámbó 6

G.: Zámbó, Horváth T.

Gp.: Balogh

S.: Horváth T.

K.: Peltzer (2 perc)

Zárójelben a 2010/2011-es szezon adatai.

Vízszintesen permetező esőben találkoztunk az eleddig leginkább a saját hálója szaggatásában jeleskedő ellenséggel – az alaposan támadótlanított keret (csíkos mezt húzott például Németh Balázs is, aki aprólékos instrukciók hiányában is felvette a tempót) ellenére elvárható volt a győzelem. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a meccs nem lesz rókasimogatás, mert a szaruhártya-fogyatékossággal együtt élő játékvezetőt nem hatotta meg, hogy egy ellenséges kézen irányt változtató labda kellett az első kapott gólunkhoz (ez természetesen nem idézett elő precedenst, mert később hasonló mozdulatsorért már – indokoltan – büntetőt ítélt ellenünk), a tiltakozás pedig megadta az alaphangot ahhoz, hogy az ellenség kapusa és Peltzer Vilmos csoportosan pattanásig feszítse a hangulatot (centerünk kis híján Kelemen Istvánnak is kiutalt egy könyököst, amikor utóbbi koordinálatlan edzői túlfűtöttséggel társult mellé egy sorfalba). Nagy Gábor „házigólkirály-bosszantó” triplájával (ebben túlsúlyt képeztek a sípcsonttal és lábujjkörömmel szerzett mázlis gólok) fordítottunk, majd a szócsata méltó lezárásaként Peltzer Vilmos takaros köténnyel köszönt el.

A tavasz legkellemesebb pillanatait a Devils ellen éltük meg, Horváth Tamás új szerepkörben tündökölve a középpályán cselezett és osztogatott, és a két gyors góltól megnyugvó csapatunk ésszel focizva morzsolta fel a kizárólag köpködésben kitűnő sárgamezeseket (Kelemen István egy félresikló lövést segített célba, Peltzer Vilmos egy mintaszerű kontrát koronázott meg, Marton László kavarodás után eszmélt elsőként, majd a védőfalat körbeszökdelve nyújtotta az előnyt, Horváth Tamás pedig szögletből és kapustól fogadott passzt is góllá varázsolt). A Fóti Napokat követő heteket már nem lehet teljes értékűként figyelembe venni, kétszer léptünk pályára gyötrődős iramot kiváltó negyvenfokos melegben (vereség az ügyes fiataloktól, győzelem a gyülevész menekültek ellen), és a kölcsönös kinemállások kavalkádjában a szoros középmezőny alján (10. hely) értünk földet. A 11 csapatra fogyatkozó 2012/2013-as mezőnyben ezt nominálisan minden bizonnyal túl fogjuk szárnyalni.

--

ATLANTIS – HÁLÓSZAGGATÓK 4-3 (1-1)

2012. május 27.

V.: Töttösi

Szurkolóink: 0

ATLANTIS: Bresák 5.5 – Horváth Zs. 5.5, Nagy 6, Marton 5.5, Kelemen 5.5, Peltzer 6

Cs.: Németh 5

G.: Nagy (3), Peltzer

Gp.: Peltzer, Horváth Zs., Marton, Kelemen

S.: Nagy, Bresák

--

ATLANTIS – DEVILS FC 6-1 (3-1)

2012. június 3.

V.: Exfocista

Szurkolóink: 3 (Gabi, Bob I, Bob II)

ATLANTIS: Bresák 7.5 – Nagy 7.5, Marton 8, Kelemen 8, Horváth T. 8, Peltzer 7.5

Cs.: Loboda 7.5, Zámbó 7.5

G.: Marton (2), Horváth T. (2), Kelemen, Peltzer

Gp.: Horváth T., Kelemen, Peltzer, Marton, Bresák

--

ATLANTIS – VEZÉR FC 2-3 (0-1)

2012. június 17.

ATLANTIS: Bresák 5 – Nagy 5, Marton 5, Kelemen 5, Horváth T. 5.5, Peltzer 5.5

Cs.: Loboda 5.5

G.: Horváth T. (2)

Gp.: Peltzer, Marton

--

ATLANTIS – AFRIKA STARS 2-1 (0-0)

2012. július 1.

ATLANTIS: Bresák 6 – Nagy 6, Kelemen 6, Balogh 6, Zámbó 6, Horváth T. 6

Cs.: Máté 6, Peltzer 5.5

G.: Nagy, Horváth T.

Gp.: Zámbó, Kelemen

Kikaphat-e egy héten kétszer a Barcelona? – tettük fel a kérdést az ellenség gránátvörös-kék színösszeállításban pompázó dresszét csodálva, avagy más megközelítésben legyőzhetjük-e másodszor is a magasabban jegyzett VSC csapatát. A masszív próbatételnek Horváth Tamást nélkülözve kellett nekiveselkednünk, aki fejjel esett a falnak a szombati emléktornán – gyors gyógyulásához feltehetően hozzájárul az a tudat, hogy ijesztő balesetéhez kapcsolódóan finom modorú mentős szakemberek előadásában ismerhettük meg az elsősegélynyújtás korszerű fogásait. A baleset miatt tapsviharban levonuló társakban temérdek energia maradt, ami másnap elsöprő megnyitáshoz vezetett: Peltzer Vilmos tarthatatlanul érkezett egy beadásra, aztán az újabb monoklit összeszedő Marton László távolról akasztott be egy kapufás példányt. Taktikailag érett játékkal őriztük az előnyt, a védelem régi fényében tündökölve vakította az ellenséget, Bresák Gyula és a csatársor pedig egyre csiszoltabban művelte a letámadások megkerülésére kitervelt kidobásos támadásindítást. Kulcsszerepe volt továbbá a visszatérésével új impulzusokat hozó Máté Ferencnek is, aki kritikus pillanatban szerzett élelmes gólt, illetve önfeláldozó belépőivel hozzájárult a piros-kékek idegi leépüléséhez. A VSC egy állítólagos páros lábbal becsúszás megtorlatlanságát számon kérve támadta a játékvezetőt, ám valójában sokkal inkább dühíthette őket, hogy mindkét bajnokin beletört a bicskájuk egy alsóházi vetélytársba.

Új Messi nem született (sokkal lényegesebb, hogy Németh Júlia világra jövetelével bővült az Atlantis-klán), de a közösségi vezetékek leporolásában sikeres volt a hagyományos várgesztesi kivonulás. A délutáni tornán a legzörejmentesebben működő Gigacz Attila-Loboda László-Marton László-Peltzer Márk négyes diadalmaskodott, a Kac Kac termékcsalád minipingpongjának eredményeiről viszont nincs információnk. Este Kelemen István átvehette a 2011 legjobb játékosának járó "Horváth-vándorserleget", majd az idei év embere cím tekintetében gyakorlatilag behozhatatlan előnyre tett szert Loboda László, akinek tejfölös túróval folyó hidegkonyhai kánaánja törölte a szótárból a táj(bor)jellegű csalamádés szarvaspörköltet, az évezredvég méltán elfeledett történéseit felelevenítő kvíze pedig elsőrangú szórakozást nyújtott (fényképünkön azok, Akik Büszkék Arra, Hogy Tudják, Melyik Évben Halt Meg Falco). 

 

Egy napi hatvanezerért bármit elrendező jótündér igazán megoldhatta volna, hogy októberben végződjön a futballősz, mert 2011-ben a Vezér FC elleni meccs volt csapatunk utolsó tartalmas fellépése. Az egy vereséggel és néhány döntetlennel álló fiatalok a tapogatózást mellőzve nyomultak, viszonylag gyorsan elvették szüzességünket, és szellemes támadójátékuk sötét erőszakot sejtetett. Ugyanakkor előnye is volt az egyoldalú játékképnek, mert alkalom hiányában nem kellett szellemi és fizikai energiát pazarolni a labda megjátszására, ennélfogva jobb híján a lelkes védekezést gyakoroltuk. Minden próbálkozásra önfeláldozóan lecsaptunk, alkalomadtán többen is (így kapott Marton László monoklit Loboda Lászlótól), ami fokozatosan frusztráltságba hajszolta az ellenséget; a sárgák egyre többet bakiztak és szidták a játékvezetőt – mulatságos volt az ismerős folyamatot outsiderként figyelni. Az elégedettségre okot adó végeredmény csalóka módon arra utal, hogy volt helyzetünk, jóllehet csak az ellenség kapusa ajándékozta meg – gyakorlatilag a saját gólvonalán – Horváth Tamást egy hazaadás hosszadalmas pátyolgatásával, illetve egy lehúzott beadás kipottyantásával.

Közfelkiáltással megálmodtuk (a megvilágosodást a Berlinerben szimbolikus áramszünet követte), hogy a jobb helyezkedés, a gyorsabb futás és a pontosabb labdalevétel titkának nyitja az, ha Kelemen Istvánt edzővé fokozzuk fel, aki ugyan játékost nem adhat-vehet, de széles terjedelmű jogkört kap a taktika meghatározására és betartatására. A bemutatkozó fellépésen Németh Balázs mágnestábla beszerzésével érzékeltette a szurkolótábor támogatását, ennek ellenére a nap egyetlen azonosítható edzői húzása az volt, hogy a mester saját magát a tartalékok közé jelölte. Az összecsapás elején mégis érződött az újítás pszichológiai hatása, harapós kutyaként estünk az ellenségnek, és gólhelyzetbe keveredve Balogh Attila és Zámbó Balázs sem hezitált. A parádé kifulladásig tartott, amint beköszöntött a fáradtság, nem igazán tudtuk használni a labdát, ezért vitathatatlanul a MOM kezébe került az irányítás. Mivel Nagy Gábor jóváhagyott németországi próbajátékon vett részt, Loboda László pedig vírusos kórral is harcolt, az Atlantis-védelem egyre sűrűbben adta meg magát, ellenben Bresák Gyula nem óhajtott kapitulálni. Elnökünk – emberhátrányban is (Peltzer Vilmos pontozódott ki) – káprázatos védésekkel őrizte portáját, sőt az ellenség elbizonytalanítására is ügyelt, amikor egyes lövéseket "szántszándékkal" a kapufára tolva hárított. Az értékes siker után persze sem a trénert, sem a kapust nem dobáltuk a levegőbe, mert – bár a csapat életében különleges kísérlet folytatódik – jól tudjuk, hogy hosszú távon nem építhetünk egy-egy ember remeklésére.

Az évfordulós amnesztiarendelkezés különböző értelmezései szűkítették a nemlétező szövetségi kapitány opcióinak körét: Peltzer Vilmos felmentette magát a Cabaret elleni rendzavarás után önkéntesen vállalt büntetés alól, Balogh Attila ugyanakkor halasztva életbe léptette az egymeccses eltiltást. A heti aktuális ünnepelt a hatvanadik születésnapjának hétvégéjén a társaságot szurkolással megtisztelő Németh-apuka volt, akit a meccs folyamán számtalan méretes gyertyát rúgva köszöntöttünk. A torta viszont keserű volt, mert kiábrándító játékkal veszítettünk – leginkább a máskor működő védekező panel meghibásodása miatt. Újkori szokásunknak megfelelően azonnal – többgólos – hátrányba kerültünk, majd a kényszerű kitámadással odaveszett minden stabilitás. Az eseménydús második félidőt így is döntetlenre hoztuk, ám a Kelemen István műeséséből származó Marton László-hetesgól, a Bresák Gyula indításából sarjadó Horváth Tamás-bomba és a Nagy Gábor bal bokájából eredő közeli találat is csupán a pontszerzéstől nagyon távoli szépítést jelentette. A díszvendég diplomatikus bírálatában a védelem személyi frissítésének szükségességét említette, de végül ezt elvetettük (megalapozottan, mert a múltban az új jelölteket általában módszeresen "nem vettük be" a közösségbe), és Marton László taktikafrissítési indítványát továbbfejlesztve Máté Ferenc előterjesztésére belső szakmai felelős (furcsa kifejezéssel: edző) kinevezését határoztuk el.

Tizenöt esztendőnyi időmúlás az emlékezet dimenziójában is tényező – már az öltözői előkészületek során nyilvánvalóvá vált, hogy a többség igencsak sok pontatlansággal ismeri az alapítás mondáját és a kapcsolódó – egyébként zavaros elemektől nem mentes – ideológiát. A születésnapi ajándék-ellenség a tabella aljáról érkezett, ebből kifolyólag még Loboda László szembetűnő álmossága ellenére is győzelemre készülhettünk. A favorit státusznak megfelelően egy négyperces (!) rohammal a Hálószaggatók térfelére költöztünk, de a labdaszerzésekből, szögletekből és lövésekből fűzött sorozat termékenysége a nullához konvergált. A kifulladást követően az ifjú ellenség ügyes mezőnyjátékig bátorodott, majd formás összjátékkal vezetést szerzett. Csapatunknak tizenöt éve génjeiben rejlik az erősek elleni bravúrra és a gyengék elleni betlire való hajlam, ezért nyomban görcsbe rándult a játékunk; a fejetlenséget jól jellemzi, hogy több megbízható meggyőzhető fültanú szerint Peltzer Vilmos "miért nem indulsz, Gyuri?" kurjantással instruálta Zámbó Balázst. A győzelemhez az Atlantis fogalmát másfél évtizede meghatározó küzdőszellemet kellett előhívni a palackból, a dadogó futball miatt sokat segített a labdát minden bolyból magához vonzó (és a máig definiálatlan "második szándékból szereléssel" gyanúsított) Máté Ferenc, aki a győztes akcióban is elvállalta a gólpasszt. Behúztuk az ünnepi derbit, az elégedettségünket a csapatkép alapján unokáink is konstatálhatják, a részletekre pedig szerencsére senki nem fog emlékezni.

Rossz döntést hozott Gigacz Attila, amikor az ikrek kényelmi kifogásainak helyt adva játszótérre cserélte a nézőteret, ugyanis ezzel elmulasztotta a varietéműfaj egyik egzotikus felvezetésű (az Afrika Stars kollektívájával öltöztünk) gyöngyszemét. A parádés nyitányban az ellenség kapusa az udvari bolond szerepében tündökölt (vele kapcsolatban idővel a jelzőt elhagytuk), amikor kapujából messzire elkószálva mindössze néhány méterrel vétette el a labdát – köszöntük szépen, és Balogh Attila a hálóba passzolt. A következő felvonást a balerinák uralták: a javarészt előzmény nélküli, Liza Minelli-díjas összerogyásokat a gyepmester szabadrúgásokkal díjazta, amelyek segédletével megfordult az állás. Bár a színpadi kavalkádban elcsattant pár anyák napján vállalhatatlan köszöntés (az Atlantis nem meglepő módon Balogh Attilát és Peltzer "nem vagyok lepkebáb" Vilmost delegálta a verbális csatamezőre), és a játékvezetőt is sikerült közösen az "ezeknek többet nem fújok" stádiumba hergelni, a második félidőben is a futball volt előtérben. Az egészséges gólszomj az élbolyhoz tartozó Cabaret ellen is helyzeteket termelt, azonban a mozgalmas hajrában csak egy öngóllal keserítettük a képességbeli hiányosságait hőzöngéssel kompenzáló kapus életét. Jó kis meccs volt, ráadásul elmondhatjuk, hogy a korhatáros betéteket és az ikrek bölcsődei szintű romlatlanságát figyelembe véve Gigacz Attila sem döntött rosszul.

--

A levegőben terjedhetett az élmény ígérete a budapesti agglomerációban; mással nehezen magyarázható, hogy miért választották pártolóink egymástól függetlenül családi kikapcsolódásnak a vasárnap délutáni összecsapást. A tartalom méltó volt a rekordgyanús körítéshez, eredményesen jöttünk ki az első félidő fordulópontjaiból (Horváth Tamás és Balogh Attila is a léc alá küldte a labdát a saját helyzeténél, miközben az ellenség büntetőt hibázott), ami elegendő volt a legjobbja nélkül erőtlen és kissé szétszórt VSC emlékezetes megtöréséhez. Már az sem volt mindennapi pillanat, amikor Peltzer Vilmos, Zámbó Balázs és Máté Ferenc dél-amerikai stílusú labdaérintésekben bővelkedő kombinációja után "Mágnes" ballal becsavarta a harmadikat (a lelátón Gigacz Attila nem fogta vissza magát, és a csapat legendáriumában előkelő helyen nyilvántartott "Harlem" kurjantással ünnepelt), a lefújást követő tetszésnyilvánítás hallatán pedig szem és alsónadrág sem maradt szárazon - utóbbi esetében megengedett a váladékozás metaforikus értelmezése is a másnapi emailváltás "a vastaps a végén, az beszarás volt" szállóigéje alapján.