Az elnapolt összecsapással dúsított vasárnapok mindig dupla vagy semmi jellegű kockázattal járnak, mert megjósolhatatlan, hogy az első meccs lendülete vagy kimerültsége lesz inkább hatással a második párharcra. Ezúttal Loboda Lászlót és Márton Lászlót nélkülözve, azonban népes szurkolótáborral támogatva (soraikban Horváth Noémivel, aki először láthatta édesapját igazságot osztani) a kockázatosabb sorrendben fogyasztottuk a menüt: a rágósabb MOM-ot a nyelhető Devils követte.
Az első ütközetben a MOM végig jobban futballozott, mégis sokáig vezettünk, sajnos, Horváth Tamás egy lecsorgó laszti gólba navigálása után hisztis üzemmódban ragadt. Idővel a többieknél is sokasodtak a koncentrációs kihagyások, egyre többször bontódott a középpályás védősánc, ami a második játékrészben – megérdemelten – felmorzsolódott.
Az egy főre jutó érettségik számát tekintve alacsony szinten rekedt Devils ellen egy kölcsönös labdaaprítással töltött félidőt követően a támadózónában Máté Ferenc vette kézbe az irányítást, aki rendületlen zavarórepüléseivel és váratlan húzásaival minden gólunkból kivette a részét (kétszer kiszolgálta a túlsó kapufánál helyezkedő Kelemen Istvánt, továbbá egy gazdátlan labdát is a hálóba bombázott). 3-1 és a nap hetvenedik játékperce után következett be a törvényszerű hanyatlás, ennek ellenére frusztráló volt, hogy hárítható bedobások után lett egyenlő az állás. A bukás méltánytalanságától hajtva 3-3-nál az utolsó erőnkkel rohamoztunk, aztán "értelemszerűen" még egy gólt kaptunk.
A nehéz nap délutánjának végén kifulladva állapíthattuk meg, hogy lábujjheggyel ugyan, de levertük a kettős akadályt.
--
ATLANTIS – MOM 1-2 (1-0)
2013. április 21.
ATLANTIS: Bresák – Horváth Zs., Nagy, Kelemen, Horváth T., Peltzer
Cs.: Máté, Németh, Zámbó
G.: Horváth T.
S.: Peltzer
ATLANTIS – DEVILS FC 3-4 (0-0)
2013. április 21.
ATLANTIS: Bresák – Horváth Zs., Nagy, Kelemen, Horváth T., Peltzer
Cs.: Máté, Németh, Zámbó
G.: Kelemen (2), Máté
Gp.: Máté (2)