"Ebben a csapatban mindenki jól véd?" – méltatta az ellenség Peltzer Vilmost, aki a német üzleti portya miatt hiányzó Bresák Gyulát helyettesítette. Megalapozott volt az elismerés, mert ugyan az első két lövés beakadt (a második védhetetlen volt), a pótkapus később több bravúrt is prezentált. Kényelmes fölényben a csapatunk sötét oldalát pontosan ismerő Csiga nem feszült meg, inkább a testi épséget óvó kényszerítőkkel gurigázott, mi pedig terelőkutya módjára kergettük a labdát. Valós esély nem volt a jobb eredményre, sőt, a tempó fonalát elhagyva a végén már csak az említett hálóőri aktivitással tartottuk a frontot. Az Atlantis másik legjobbja Loboda László volt, aki intelligens mezőnymunkáját a szezon első hátvédgóljával dekorálta. Rajta kívül a szürkeségből Balogh Attila tűnt ki, aki három ütemet késve az egyik csigába (azonfelül az egyébként is alacsony népszerűségi indexünkbe) rúgott bele, majd a sportszerűségtől távoli, ám saját műfajában magas színvonalú szóbeli csatolmánnyal addig bégettette az áldozatot, amíg páros sarokba állításra mentette a menthetetlent.
Leckének is beillett a produkció, a tananyag hasznosítása mégsem valószínű, mert csigaminőségben játszani sosem tudnánk – és ezért nem is szándékozunk.
--
ATLANTIS – TPS CSIGA 1-3 (0-2)
2012. október 14.
V.: Baseballsapkás
Szurkolóink: 2 (Balázs, Zsolti)
ATLANTIS: Peltzer – Nagy, Marton, Kelemen, Balogh, Horváth T.
Cs.: Loboda, Zámbó
G.: Loboda
K.: Balogh (2 perc)