Atlantis FC

Fehérvári úti műfüves kalandunk időtállóságának egyik kulcstényezője a hivatalosan évek óta fejlesztett, a valóságban ugyancsak elhasznált sportcentrum lelkével, Árpival kialakult kölcsönös szimpátia: mi kedveljük mulatságos nevezésidíj-behajtási törekvéseit és hangulatos éremátadásait, ő pedig szereti bennünk, hogy … (a tartalom feltöltés alatt). Bár állítólag az utóbbi időben lekerültünk a létesítményben megforduló legzűrösebb alakulatok belső listájáról, a múlt heti meccs után az egyébként empatikus Árpi is indulatosan gesztikulált, és végső elkeseredésében kétharmadig komolyan felajánlotta, hogy a legközelebbi alkalomra hozzunk egy általunk rátermettnek ítélt sporttársat, mert kilátástalanul üressé vált az Atlantis mérkőzéseit vállaló játékvezetők halmaza. A vészkiáltás életszerű volt (mostanában a győztes és az elbukott ütközetek után is sok volt részünkről az építő szándékú kritika), már-már úgy tűnt, hogy állandó szervezőbizottságunk kénytelen az almádi buli félkész koncepciójának félresöprésével erőforrásait az országos bírótehetség-kutató reality show kereskedelmi paraméterezésére fordítani, amikor a Nasa Usa elleni összecsapás kezdési időpontjában (amelyet persze a szokásos csúszás miatt lassan GMT szerint kell érteni) felbukkant és játékra invitált bennünket egy vállalkozó szellemű, ismeretlen sporttárs.

A várakozáson felüli rajt után jogosan került legalább lappangó státuszba az igény, hogy az idén megfeleljünk az értékmérőnek számító TPS Csiga elleni szigorlaton (bár az egymás elleni mérleg enyhén negatív, a sikerre számtalan emlékezetes példa akadt a márciusi katartikus 4-3-tól a csapattörténeti klasszikusnak számító duplaszorzós ezüstgáláig, amikor Varsányi Zoltán még egyszer utoljára csomót kötött a csigaszemekre). A körültekintő felkészülés jegyében Horváth Zsolt és Kelemen István személyében megfigyelőket is küldtünk az ellenség előző fellépésére, akik megállapították, hogy mivel Sulc kimaradt a vasárnapi keretből, elmarad az informatikai szakterület két verbalitásban is nagyágyúja közötti megszokott, a kanti nagyságrendeket túllépő morálfilozófiai erőpróba a szurkolás erkölcsösségéről – vagy akármi másról. Lényegesebb megfigyelés volt talán, hogy a Csiga a gyorsan begyűjtött kétgólos hátránytól cseppet sem zavartatva stílusos rövidpasszos játékkal vette uralma alá és fordította meg a meccset.

Erre a tudományra a nap második előadásán is szükségük volt, mert a nem teljes kifejtettsége okán homályban maradó névnapi labdaajándékozós históriában egymásra találó támadópárosunk szépszámú szurkolótáborunk lelkesedését mozgási energiává átalakítva kezdett: előbb Balogh Attila tört és lőtt át a védővonalon, majd Horváth Tamás növelte az előnyt egy gólt érdemlő támadás kipattanójából. A védekezés korrektül üzemelő menetét a szükségtelen buzgalom akasztotta meg, a vérszagot szimatolva mentünk előre, de a kockáztatás nem jött be: Balogh Attila alakítása után az ellenség a gólvonalról tisztázott, egy perc múlva pedig egy kontrából egyenlített. Sajnos, miután Hasselhoff tanár úr bekönyökölte a harmadikat, a fegyelmi és a figyelmi szint is megindult Atlantisz irányába, a játék szétesett és az éppen az utolsó Csiga elleni balhé utáni ígéreteket feledve megkezdődött az ellenség és a játékvezető karcolgatása. Ebben volt megszolgált komponens is, mert a Horváth Zsolt bátor beindulását megkoronázó Balogh Attila-góllal ugyan ismét bekopogtattunk a meccsbe, de egy érzésből félrebírált vonal melletti tényállás után nem volt visszaút.

Ez kár volt, mert az eszkárgók rutinos társulata ezúttal talán megcsíphető lett volna. Vigaszul szolgálhat, hogy a csapatot hosszú idő után buzdító Csilla remélhetőleg már a nászélmények rózsaszín behatását nélkülöző meglátása szerint sokat fejlődtünk, illetve, hogy a nézőtér egyéb szekcióinak visszajelzése alapján ismét tettünk egy keveset azért, hogy a szórakozásra szomjazó ország kiheverje a Budapest TV megszűnésének traumáját.

Tekintettel arra, hogy mindegyikünk életkoráról megállapítható, hogy oly mértékben meghaladta a labdarúgásban az eredményesség szempontjából élettanilag optimálisnak tartott értéket, hogy ez már a sértődés veszélye nélkül helyet kaphat az írott krónikában, olykor a legelhivatottabb Atlantis-tagok is kénytelenek foglalkozni a futball-lét értelmének generális kérdéseivel. Ez nem csupán azt jelenti, hogy az életünkben egyre felelősebb pozíciókat kivívó nők és sokasodó gyermekek előtt kell megvédenünk a családtól távol töltött vasárnap estéket, hanem időnként önmagunk számára is fel kell tenni a kérdést, megéri-e hetente útra kelni, majd esetleg az M7-es dugóját Százhalombatta utcáin át kikerülve gyötrődni a negyvenperces fellépés ránk szabott játékpercei nyújtotta élményért. Az El Nino megsemmisítése egy olyan állomás a csapat életében, amely nem tűri a filozofikus kételyeket – aki nem élte át, ezt nehezen értheti meg.

Évekkel ezelőtt történt, hogy a mérkőzésen ujját ficamító Bresák Gyula és az őt kísérő Balogh Attila a sérülés melegében látogatást tett a vadkanöklelte szentünkről elkeresztelt egészségügyi intézményben, ahol az ügyeletes gyógyító az igencsak árulkodó sportöltözetet figyelmen kívül hagyva őszinte ártatlansággal érdeklődött a baleset körülményei felől. Ha ugyanő felült volna a lelátóra a vasárnapi összecsapás elején, meglehet, hasonló módon kérdezett volna rá a műgyepen zajló sportágra, ugyanis bár a kézenfekvő elemek (kapuk, férfitársaságok mezben, futballcipőben, labda, kollektív módon nemszeretett sípoló figura) labdarúgásra utaltak, az összkép mégis inkább egy kusza sportparódiát ábrázolt. Csapatunk feltűnően zavarodottan kereste a szomszédosnál nagyobb pálya kulcsát, s ennek következtében még a megszokottan gyatra Bunda Banda ellenében sem tudtuk átjátszani a középpályát, sőt, terméketlen próbálkozásaink olykor tétova Bunda-helyzetekké fejlődtek vissza. Súlyosbította helyzetünket a játékvezető jelenléte, aki vasárnapi produkciójának művészi következetességgel tévesen megítélt bedobási jogokkal ágyazott meg, majd egy ziccerben buktatásból szögletet, a szögletből elért gólból - a földön a szerepét túlfekvő Kelemen Istvánra hivatkozva – újrarúgást varázsolva ért az idézhetetlen szófordulatokkal teleszemetelt csúcsra. Féltávnál aztán rendeződtek a történet szálai, egy gyors ellentámadásból a bulvárlapok által a dohánnyal hírbe hozott Horváth Tamás megnyugtatta a társaságot, sőt, ezután végiggördült néhány kimondottan pályáravaló akciónk is. Amikor pedig a BL-bérletüzér Nagy Gábor fejszabadítását Peltzer Vilmos technikásan a leshatáron kilépő, a kapust és az éven túli góltalanságot is átemelő Balogh Attila elé tekerte, Bresák Gyula – utóbbi időkben szurkolóink becsületét megmentő – barátnője is tapsra emelte volna a kezét..., ha nincs az előző esti vakbélműtétje. Neki ezúton azzal a múlhatatlan bölcsességgel kívánunk gyors regenerációt, miszerint még mindig inkább a futballpályán szembesüljünk műhibákkal, mint a műtőasztalon.

--

ATLANTIS – BUNDA BANDA 2-0 (0-0)

Legfrissebb érmünk utózöngéjeként a kerületközi sportdiplomáciai maffia kiszorította a versenykiírásból a palánkot, ezért az őszi-tavaszi rendszerben pusztán vonalakkal határolt játéktéren folytathatjuk viszonylag produktív ámokkocogásunkat. A rajtot a szokatlan színtér mellett első számú szurkolónk (Németh Balázs) lakodalmának a védelemben jelentkező kondicionális kihatása, továbbá – a nem a nyári szavazás kupátlansága miatt távolmaradó – Horváth Tamás hiánya nehezítette, de összességében a No-C FC-től nem kellett tartanunk. Egykori nagy ellenlábasunk minőségi és mennyiségi válságban van, amelyet kiválóan jellemez az eggyel korábbi meccsen tökéletlenkedő Bunda Banda keretéből történt hármas villámigazolás.

A késő esti ütközet nézőterén nem fenyegetett magyar-svéd-típusú beléptetési krízis, a cselekmény mégis az előző napi burleszket idézte, amikor az ellenfél szőkített játékú hátvédjének felszabadítása egy Loboda-kapufa-kapus-gól flipperezésben teljesedett ki. Az erősen közepes iram pompás feltételeket biztosított Balogh Attila helyzetekkel és kapufával történő visszatéréséhez, támadónk térde a második gólban (elügyetlenkedett, majd bokából talpra állított ziccer Peltzer Vilmostól) is benne volt. Hátul bagatell mértékű izgalmat néhány saját térfélen besülő (laposan, középre, ellenfélhez) indítás okozott, az ellenfél veszélytelenségét két öngólunk minősíti, amelyeket Marton László szintúgy megpattanó találata kompenzált.

A diadal ellenére vérbeli vevőcsalogató mérkőzésen vagyunk túl: ha elhisszük, hogy a vonalas ligában minden meccs ilyen "akciós", csúnya meglepetés várhat ránk a pénztárnál.

--

ATLANTIS – NO-C FC 3-2 (2-0)

Szeptemberi portyánk állomásaiként a minden ízében lélekemelő Üvöltő Halak elleni győzelmet (sommázat Loboda Lászlótól: "Ki fog itt minket megverni?") és az RDC-től kapott kijózanító maflást kell feljegyeznünk. A fluktuáció Gigacz Attila szerint egy női kézilabdacsapat szeszélyességét idézte, ezek után nem csoda, hogy a támadónk vasárnap ismét kiváló volt, azaz alakulatunkból kiválva az említett sportág férfiváltozatának veszprémi csúcselőadását választotta. Szerencsére a futballistafeleségek szerint leggyakoribb ellenfelünk (ebek) ellen a csapat képes elviselni a hasonló szenvedélyeket, illetve azt is, hogy Marton László körültekintően próbálgassa 15 perces bemelegedésre taksált lábát, vagy éppen névújoncot avassunk Horváth Zsolt Krisztián személyében. Ötpercnyi üresjárat után Kelemen István fejesével a megfelelő vágányra került a meccs, fájdalom, a gólszerző ifjú házastársa lemaradt a pillanatról, mert figyelmét teljesen lekötötte a főzelékevéstől a labdadobáláson át a bottal hadonászásig terjedő skálán csibészkedő Máté Bende szoros gyermekfogása. A pályán az Atlantis-futballenciklopédia "ahogyan kutyák ellen játszani kell" fejezetének szemléltetése zajlott, bár Horváth Tamás, Peltzer Vilmos és Máté Ferenc gyors góljai nem biztos, hogy megszülettek volna az ellenfél rotációs kapusrendszeréből következő védési hatékonytalanság nélkül. A mi kapunk környékén ellenben Bresák Gyula a nézettség javítása érdekében olykor még a mellé szálló labdákkal kapcsolatban is dekoratív légibalett-mozdulatokat vetett be, elől pedig Peltzer Vilmos helyezett magasra szökkenve a kapuba, s ez egy harmadik csapathoz tartozó készülődőből a természetes Atlantis-ellenszenvet feledő tapsot váltott ki. A hatgólos meccs nem keltett több izgalmat, mint a mezvásárlás kulcsfontosságú részletei körüli hullámok, ezt a győzelmet rövidujjú, gallér nélküli "Horváth Tamás" feliratú mezben és hosszúujjú, galléros, alsógatyával kombinált szerelésben is illett behúzni.

ATLANTIS – CSABAGYÖNGYE 6-0 (4-0)

2008. október 5.

ATLANTIS: Bresák - Horváth Zs., Marton, Kelemen, Máté, Horváth T.

Cs.: Peltzer

G.: Peltzer (2), Kelemen (2), Horváth T., Máté

ATLANTIS – ÜVÖLTŐ HALAK 3-0 (2-0)

Augusztus befejező napján – és egyben szeptember első hétvégéjén – a nyéki napok kerti-asztalitenisz-partiján olajozódott csapategység győzelmet hozott a No-C FC elleni presztízsmeccsen. Árpi ünnepélyes üdvözlése és a Himnusz meghallgatása (utóbbit Marton László tette a délutáni iskolai évnyitón) után kezdetét vette az egymeccsnyi fáradtsággal küzdő sárgamezesek bedarálása, amelyet elsősorban az időben befutó Máté Ferenc és az előző este tisztességesen megcsontosodott Kelemen István labdaszerzései és az egymást körbególpasszoló támadóhármas jó formája támogatott (Horváth Tamás a sarkazós nyitány után ziccerbe hozta Peltzer Vilmos kétszer visszatapsolt meglepetéstánccal és tizenhat kilométerrel bemelegített jobb lábát, ő pedig később remekül tálalt a visszavonulási híreszteléseket nagyszerű megoldással cáfoló Gigacz Attila elé). Az említett momentumok lényegében lezárták a barátságos mérkőzést, a No-C éppen annyira rendezte sorait, hogy elkerülje a kiütést, a Bresák Gyula és Horváth Zsolt által kormányzott védelem blokkolta a felzárkózási kísérleteket, elől viszont lankadt a figyelem, és nem került pont a változatlan gyakorisággal kimunkált helyzetek végére. Három egyre hoztuk a meccset, foroghat az új kör, remélhetőleg a combsérülésből felépülő Loboda Lászlóval és biztosan a megizmosodott Üvöltő Halakkal.

---

ATLANTIS - NO-C FC 3-1 (3-0)

2008. augusztus 31.

ATLANTIS: Bresák - Horváth Zs., Marton, Kelemen, Gigacz, Horváth T.

Cs.: Máté, Peltzer

G.: Horváth T., Peltzer, Gigacz

Én mondtam, hogy duplázzunk. A tavalyi évben a Csiga elleni utolsó 2x-es téttel bíró mérkőzésen sikerült megszerezni a második helyet, idén a nálunk 2 ponttal jobb NO CFC ellenében egy standard és egy elmaradt mérkőzésen dőlt el a bronzérem sorsa.

A megállapodásnak megfelelően 2 mérkőzést játszottunk, 4 pont elhozásával a 2007-2008-as szezonban is dobogóra állhatott volna az Atlantis stábja. A csapat sújtó példátlan sérüléshullámnak és a nyaralásoknak köszönhetően éppenhogy megvolt az 5+1, igazából az eredeti felállást tekintve 4,5 + 1, mert Telcer úr rendszeres hosszútávfutásainak mellékhatásaként gyakorlatilag elvesztette jó kiállásának maj' 20%-át. Csak így tovább!!!

Kamerát ért volna az esemény, az első mérkőzés mindenképpen, amikor is 3:1-ről felállt a csapat és 5:3-as végeredménnyel életben tartotta a reményeket. Hatalmas küzdeni akarás és tudás, elszántság és akarat jellemezte ezt a 2x20 percet, sőt az azonnali fordulás és bírócsere után maradt az Atlantis nyomás, több komoly és látványos gólhelyzet után mi szereztük meg a vezetést. Egy gól nem gól alapon tovább folyt a küzdelem, de sajnos a NO CFC-nél meglévő cserejátékos, mint erőforrás döntően tudta befolyásolni a végjátékot, az 1:0-ból a végére 1:3 lett.

Így heroikus küzdelemben ugyan, de mégiscsak elbuktuk a dobogót, figyelembe véve a betett energiákat, tényleg ki-ki végjátékban. A teljes szezont végigkísérve, nagyon becsületes, hogy a kieső játékosok és formaingazodások ellenére egy vállalható eredményt sikerült elérni, még ha ez nem is éri el a kitűzött cél. Legalább nem kell kifizetni a prémiumokat.

A nyárra mindenkinek jó pihenést, regenerálódást, folyt. köv. a nekünk legendásan jól fekvő téli sátras, vonalas pályán, egyelőre még a partvonalról!

Egy éve történt, hogy egy duplázódó mérkőzésen talán a szezon legegyenletesebb teljesítményű mérkőzésén a Csigát 6:3-ra legyőztük, így beteljesítve a bajnokság kezdetén megálmodott dobogós hely célkitűzést.

Azóta a TPS Csiga erősebb lett, mi meg jóval gyengébbek, az előző mérkőzés is 3:7-tel zárult, itt sem vártunk különösebben jó eredményt, 1 cserével, 3 légióssal felállva nem 3 ponttal számoltuk a sípszó utáni matekot.

Igazából a mérkőzés röviden összefoglalható: a Csiga struktúráltan, ügyesen passzolgatva, helyenként kifejezetten ötletesen játszott, mi nem. Ehhez képest az első félidő 1:3-al zártuk, hozzátéve, hogy az utolsó Csiga gól már az első játékidő hivatalos 20 perce után született.

Nem találtunk magunkra egyetlen percig sem, egy-két szép helyzetet kivéve (Peti illetve Kósza) nemhogy a saját játékunkat, de még a football nevű játékot se nagyon játszottuk. A tényszerűség kedvéért 6:5 lenne az igazságos eredmény, mert 2 öngólt is sikerült összehozni, ellenben a korábban mérkőzésen is előkerült Sulc (mert így írtuk már egyszer...) harmat pattintott be a hosszú kapufa mellett támaszkodva úgy, hogy ember nem volt a közelében. Ez mindent elmond az emberfogásunkról.

Gyula két szükségszerű kicsúszása adta a mérkőzés egyetlen igazi érdekességét; Sulc éppen cserébe ülve szurkolói mivoltomban vetett szememre (igazából még apja faszázott is, amit prompt visszakapott), azaz, hogy folyamatosan magyarázok és hogy nem vagyok igazságos. Ezt még most sem értem, de szóvá tettem, hogy ugye én lenni szurkoló, aki nem lenni igazságos, mert SZURKOLÓ azaz elfogult. Gyula emberes védésein kívűl (dupla ennyit is kaphattunk volna akár), már-már szánalmas, hogy ez volt a legérdekesebb része a mérkőzésnek Atlantis szemszögből, de ez van.

Tekintettel arra, hogy nem fogom visszanézni a felvételt (csak GB pazarlás volt) nem tudom kik rúgták a gólokat, de talán nem is érdekes ez most.

Jövő hét NO CFC, ott eldől minden. Egy bronzérem kárpótolhat Bennünket a rengeteg hiányzóért, küzdelemért, sérülésért. De ott ennél sokkal jobban kell majd figyelni, azaz:

"FEGYELEM ÉS FIGYELEM!"

Két mondatban két merőben ellentétes fellépésről: Legfeljebb Christian Panthera képességei segíthettek volna a Csabagyöngyén, de megfelelő mentalista szupport hiányában csak egy futsalcsapatnyi katonát tudtak egybeterelni (vö. "Kell egy csapat"), ennek következtében a két legnehezebb meccs között kötetlenül gyakorolhattuk az emberelőnyös játékot – a gólkülönbségünk őszinte megkönnyebbülésére. Hét nappal később a halasztási kísérletünk nagyvonalú kezelésében (ha nem tetszik az eredmény, már előzetesen beleegyeznek az újrajátszásba) megnyilvánuló szellemi ("akkor megfelel az eredmény, srácok?"-fricska a deal-ről nem értesült támadóinknak) és a kereskedelmi mennyiségű köténnyel járó fizikai megaláztatás ellenére tűrhető eredménnyel estünk túl a címvédő Unio Sport-on, ráadásul egy évtizedes visszatekintésben is egyedülálló légibemutatóban kiteljesedő Gigacz-Peltzer-akció végén Peltzer Vilmos általános ámulatot kiváltó kivitelezésben, ún. elsült kapanyéllel juttatta a labdát a jobb felsőbe.

Ui.: hol vannak már a téli liga végletekig szoros összecsapásai?

---

Atlantis - Csabagyöngye 12-0 (4-0)

2008. április 6., V.: Endre haverja

ATLANTIS: Bresák - Horváth Zs., Nagy G., Kelemen, Loboda, Peltzer

Cs.: Gigacz

G.: Kelemen (4), Gigacz (3), Peltzer (2), Loboda, Horváth Zs., Nagy G.

A sátormentes szép napok eljövetele mindig felcsigázza a csapat érdeklődését, a Máté Ferenc világában megszokottnak számítónál egy héttel hosszabb szünet után következhetett a szívünknek kedvesebb palánkos szezon, ráadásul máris egy őszről halasztott rangadóval, a hajdan az Atlantisban is bombagólokig jutó Sasics Miroszlávval (Miró) felálló TPS Csiga elleni ütközettel. Kerek számú éve született feleségek és férjek tettek keresztbe a legerősebb felállásnak (Marton László – bizonyára hosszas vívódás után – a liverpooli ajándékutat, Nagy Gábor a fóti családi ünnepséget választotta, a legalább két futballra alkalmas térddel rendelkező csapattagok közül Gigacz Attila hiányzott még), de a nézőtéri támogatásra nem lehetett kifogás: Loboda Lócit néhány sosemhallott új szó megtanulásának reménye, Peltzer Márkot az „extrém szórakoztatás a gyepen” reklámszlogen csábította a palánk mellé. Az ellenség utóbbi helyett futballal kísérletezett, és, sajnos, a Csiga futásban, labdamegjátszásban és helyzetkihasználásban is végig többet nyújtott. Csipetnyi bizakodásra csupán az első félidő középső szakasza adott okot, amikor Loboda László látványos felsősarkos lövésével egyenlítettünk, majd Máté Ferenc – a súlyosan sérült Balogh Attila szerepét elcsenve – sípcsontrecsegtető és verbális csatározásba kezdett Sulccal (ehhez kapcsolódóan a kapusunk és a cserepadunk össze is rakott egy méltányos konklúziójú felelgetőst: „Törjétek már el a lábát!”, „De csak az övét, mert a többi rendes”), és az indulatos csapkodás perceiben kiegyenlítődött a játék, ám elszórtunk néhány ziccerlabdát, s a Csiga két góllal berekesztette az átmeneti periódust. A nagy különbség miatt sokkal nyugalmasabb második játékrészből mindössze a szépítőgólok (Horváth Balázs volt a legharcosabb egy kavarodásban, Máté Ferenc pedig lapos lövéssel lepte meg a kapuscsigát) és a roppant motiváltságát a csapattársak harsány instrukciói következtében egy hűséges kiskutya rohangálásában feloldó Miró játéka marad emlékezetes. A tavasznyitó vereség a dobogós esélyeket és a pénzért a bevettnél több sirámot bevető Árpi munkahelyét is veszélyezteti („vereség után nem fizetünk”), ezért a szakvezetés máris a csapatösszhangot fejlesztő foglalkozást irányozott elő, amely - Nagy Gábor kifogástalan házigazdára valló dezinformációs erőfeszítéseinek ellenére - a főváros legszebb templomának árnyékában elhelyezkedő különteremből fog bizonytalan irányt venni.

Atlantis – TPS Csiga 3-7 (1-3)

2008. március 20., V.: Cybernáci

ATLANTIS: Bresák – Horváth Zs., Kelemen, Loboda, Máté, Horváth T.

Cs.: Horváth B., Peltzer

G.: Loboda, Horváth B., Máté

Megashot-ra várva, avagy a farkasokkal táncolók

Az elmúlt időszak egymás elleni eredményeit végigfutva (csak az utolsó kettőt említeném: 5:0 és 10:0), valamint az ellenfél tavaszi és eddigi sátras bajnokságban nyújtott (le-)szerepléséből kiindulva (tavasz + téli sátras = 0 pont), a mérkőzést megelőzően a pálya szélén kibicelve győzelmünkre 1,05-ös szorzót állapítottam meg, míg pontvesztésünk legalább 5-szörös pénzt ért volna. A vereségre nem is állapítottam meg odd-szot, mert annyira valószínűtlen kimenetelnek tűnt, illetve a „A szólás szabadsága” c. műsor sugárzását követő, késői időpontban lejátszott mérkőzésen maximum MLaci-val fogadhattam volna. Egymás pénzét elnyerni pedig nem korrekt, maximum egyszer majd, ha egy pénzdíjas Wii tenisztornát rendezünk.

Vízkereszt napján azonban báránybőrbe bújtatott farkasokkal - akik tudvalevő, hogy a kutyák ősei - hozta össze a sors a csapatot. Az ellenfelet demoralizáló nézőtéri bekiabálásokkal indult a mérkőzés, ezzel is éreztetve a farkasokkal, hogy a mai napon sincs esélyük ellenünk, bármilyen játékstílussal is készültek a mai mérkőzésre. Egy játékelemmel azonban nem számoltunk: saját – a bemelegítésekkor szívesen alkalmazott - fegyverünkkel vertek meg minket. A gyors és szerencsés gólukat* követően a lábtoll-labda sportág elemeit alkalmazták olyan hatékonyan, hogy erre ezen az estén nem volt ellenszerünk. Rúgtunk ugyan 4 kapufát, illetve 3-4 alkalommal az ellenfél kapusát a hite segítette ki és imádkozta mellé az üres kapu felé tartó labdát, de úgy tűnt, hogy Megashot nélkül ma nem nyerhetünk. Az ellenfelünk, a lábtoll-labda lényegének megfelelően leginkább a levegőben próbálta tartani a játékszert, amiben mi partnerek voltunk. Nem izgultam, mert ezt tudatosnak gondoltam és vártam, hogy a labdát egy különös, színes burok veszi körül és valaki Megashoot-tal juttatja a kapuba. 
Sajnos ez az egész meccsen elmaradt és ahogy a mérkőzés vége felé közeledtünk, úgy egyre inkább óriási lelkesedés is párosult a légi csatát kezdeményező ellenfél produkciója (szándékosan nem játékát írtam) mellé. Példaként azt hoznám fel, hogy az éles szemű nézők felfedezhettek egy hátvédet a farkasok soraiban, aki a mérkőzés közepén szokatlan és önfeláldozó módon csukafejessel tisztázott, amivel tőlem a Fehér Pelé elnevezést is kiérdemelte. 
A csapat végig zakatolt és a mi lelkesedésünkkel sem volt gond, de kívülről úgy tűnt, hogy ha reggelig játszunk, sajnos akkor sem rúgunk Megashot gólt…

* a gól egy szögletet követően esett, úgy, hogy az ellenfél játékosai a magyar tánckincs régi stílusrétegének legfontosabb tánccsaládjának, az „ugrós” egyik változatát mutatták be.
A Magyar Néprajzi Lexikon megfogalmazásában: „az ugrós táncfajta zenei, formai és funkcionális szempontból igen differenciált és különböző fejlettségű altípusokban és változatokban él. A viszonylag egyszerű – 2–5 tagú – motívumokból felépülő, szabályozatlan szerkezetű ugrós táncok műfaji-formai szempontból sokfélék, kevertek.

A definició alapján a gólt valóban egy 2-5 tagú társaság (ellenfél) hozta össze, viszonylag tényleg egyszerű motívumokból felépítve (izomból berúgott szöglet és össze-vissza pattogó labda), szabálytalan szerkezetben (belebotlott a csatár).

...a labda, hirdette a Telesport ünnepi spotja, ám jobb, ha szeretteink is tisztában vannak vele, hogy a célcsoport legfeljebb gyermekeink Atlantisa lehet, mi a vonatkozó kompetenciákat nélkülözve legfeljebb egy reménytelenül szabálytalan bedobás formájában tudjuk azt hasznosítani (igaz, az oldalvonal környéki sátormagasság miatt utóbbi játékelem a 140 cm-nél magasabbra nőtt játékosok számára voltaképpen végrehajthatatlan). Futballszakmai képességeink korlátoltsága terén nem várható számottevő változás, ennek ellenére a jövőben is tervezzük a pályán ügyesebben manőverező ellenségek megregulázását, demonstrálva ezzel azt, hogy a sportban a siker egyik hangsúlyos összetevője az akarati tényező. A múltkori váratlan veresége miatt szintén hétpontos Szemérem Ajax elleni gólnélküli ütközet jellemző példázatot körített a fenti gondolatmenethez. Kevés eseményt rögzíthetett a tudósító jegyzetfüzete, pontatlan, ám igyekvő játékunk mindkét oldalon gátolta a góltermelést, s Horváth Tamás keserű félidei negyedpercese ("Inkább hátrajövök, mert nem kapok passzt." "Miért, az segítene valamit rajtunk?" "Nem, de legalább nálam is lesz a labda.") után sem állíthattuk, hogy a legnagyobb lehetőségeink tudatosan megkomponált eseménysorokhoz kapcsolódtak volna: Gigacz Attila az előzmény hogyanjától letaglózva dörgölt az üres kapu mellé egy égből pottyant labdát, később ugyanő felszabadítva lepte meg a pusztai magányában kedvezőtlen döntést hozó Horváth Tamást, és az sem fért bele, hogy Máté Ferenc térddel próbálja kezessé szelídíteni a Horváth Zsolt fondorlatos szabadrúgása utáni kipattanót. Négy perccel a vége előtt a második játékrészben megingó védelmi állásaink kritikus nyomás alá kerültek, amikor Nagy Gábort kiszórták a rendre ugyanazt a cselt megcsináló, ám megfelelő ütem és sebesség hiányában többször csak tiltott eszközök útján feltartóztatható támadóról, ám Bresák Gyula ihletett állapotban repkedett a labda útjába (amikor nem, akkor pedig a gólvonalon álló ellenség balja tisztázott, miközben ugyanezen egyed jobbja góllövést imitáló mozdulattal a levegőt masszírozta), a lecsorgókat pedig szerencsésen gyűjtöttük be és transzportáltuk semleges területre. Az összhatás csak látszólag és az eredményjelző szerint nulla, megküzdöttünk a Balogh "ó, bazdmeg, ma vasárnap van?" Attilát édességfronton helyettesítő Loboda László ünnepi csokibonbonjaiért, és a nagyfokú "what’s the name of the game"-jelleg ellenére büszkén gondolhattunk vissza a helytállásra a fenyőfafaragás kevésbé szórakoztató perceiben.

Atlantis - Szemérem Ajax 0-0

2007. december 23.

ATLANTIS: Bresák - Horváth Zs., Kelemen, Loboda, Máté, Horváth T.

Cs.: Gigacz, Nagy G.

K.: Nagy G. (2 perc)

Az óraátállítás sem segített, a 6 órás mérkőzés villanyfény és szemerkélő esőben indult. Mindkét csapat csere nélkül, nálunk a korábbi harcos Honvéd Budai mártírjai még mindig önként vállalhatónak nem mondható száműzetésüket élték.

A derbi papírforma szerint bőven nekünk állt (volna), a kedves sporttársak a középmezőny megbízható szereplő, korábban 3-4 gólos győzelmekkel tarkítottuk meg eredménylistájukat.

Ennek némileg ellentmondott a hirtelen bekapott első gólunk, ami a csúszós talajon határozottan utat talált a hosszú rövidbe. Korrekt összjáték után Vilmos egyenlítése, majd egy palánkos kiugratásból a tétovázó kapus mellett elgurított labda már az Atlantis előnyét mutatta volna a képzeletbeli eredménykijelzőn. Amilyen jól ment a játék a 3:1-re álló első félidőben, ahol a megérkező Laci bácsi további erőforrásokat adott nekünk, olyannyira meglepő volt a második lelassulása. A kétgólos előny a végére sajnos elolvadt, öngól, öngólnak felérő fel nem szabadítás illetve egy dühös kapus "tudatos" egész pályás bikázásból származó góljára csak egyetlen tétovázó kapus megmozdulása #2-nek köszönhető góllal tudtunk válaszolni. A pontveszteség egy ilyen csapattal szemben súlyos hiba, ezt csak tarkítja a teljesen feleslegesen elszenvedett kiállítás (minő meglepetés, ezt megint én kaptam...) és a jövő heti kihagyandó mérkőzés.

Szomorú tény, hogy a mérkőzés üde színfoltja Dávidka és anyukája lett, Dávidka a pályán sétálás közben ismétlődő "Ti egy faszfejek vagytok" kijelentése, anyukája pedig Dávidka megverését megakadályozandó "Dávidka gyere vissza", illetve "Dávidka anyukája vagyok, ne bántsa Dávidkát" mini stand-up performance folyamányaként.

Ahogy az amerikaiak mondják; "the net net is:" "Elkúrtuk", ez egy könnyű győzelem kellett volna legyen.