Az óraátállítás sem segített, a 6 órás mérkőzés villanyfény és szemerkélő esőben indult. Mindkét csapat csere nélkül, nálunk a korábbi harcos Honvéd Budai mártírjai még mindig önként vállalhatónak nem mondható száműzetésüket élték.
A derbi papírforma szerint bőven nekünk állt (volna), a kedves sporttársak a középmezőny megbízható szereplő, korábban 3-4 gólos győzelmekkel tarkítottuk meg eredménylistájukat.
Ennek némileg ellentmondott a hirtelen bekapott első gólunk, ami a csúszós talajon határozottan utat talált a hosszú rövidbe. Korrekt összjáték után Vilmos egyenlítése, majd egy palánkos kiugratásból a tétovázó kapus mellett elgurított labda már az Atlantis előnyét mutatta volna a képzeletbeli eredménykijelzőn. Amilyen jól ment a játék a 3:1-re álló első félidőben, ahol a megérkező Laci bácsi további erőforrásokat adott nekünk, olyannyira meglepő volt a második lelassulása. A kétgólos előny a végére sajnos elolvadt, öngól, öngólnak felérő fel nem szabadítás illetve egy dühös kapus "tudatos" egész pályás bikázásból származó góljára csak egyetlen tétovázó kapus megmozdulása #2-nek köszönhető góllal tudtunk válaszolni. A pontveszteség egy ilyen csapattal szemben súlyos hiba, ezt csak tarkítja a teljesen feleslegesen elszenvedett kiállítás (minő meglepetés, ezt megint én kaptam...) és a jövő heti kihagyandó mérkőzés.
Szomorú tény, hogy a mérkőzés üde színfoltja Dávidka és anyukája lett, Dávidka a pályán sétálás közben ismétlődő "Ti egy faszfejek vagytok" kijelentése, anyukája pedig Dávidka megverését megakadályozandó "Dávidka gyere vissza", illetve "Dávidka anyukája vagyok, ne bántsa Dávidkát" mini stand-up performance folyamányaként.
Ahogy az amerikaiak mondják; "the net net is:" "Elkúrtuk", ez egy könnyű győzelem kellett volna legyen.
