Legfrissebb érmünk utózöngéjeként a kerületközi sportdiplomáciai maffia kiszorította a versenykiírásból a palánkot, ezért az őszi-tavaszi rendszerben pusztán vonalakkal határolt játéktéren folytathatjuk viszonylag produktív ámokkocogásunkat. A rajtot a szokatlan színtér mellett első számú szurkolónk (Németh Balázs) lakodalmának a védelemben jelentkező kondicionális kihatása, továbbá – a nem a nyári szavazás kupátlansága miatt távolmaradó – Horváth Tamás hiánya nehezítette, de összességében a No-C FC-től nem kellett tartanunk. Egykori nagy ellenlábasunk minőségi és mennyiségi válságban van, amelyet kiválóan jellemez az eggyel korábbi meccsen tökéletlenkedő Bunda Banda keretéből történt hármas villámigazolás.
A késő esti ütközet nézőterén nem fenyegetett magyar-svéd-típusú beléptetési krízis, a cselekmény mégis az előző napi burleszket idézte, amikor az ellenfél szőkített játékú hátvédjének felszabadítása egy Loboda-kapufa-kapus-gól flipperezésben teljesedett ki. Az erősen közepes iram pompás feltételeket biztosított Balogh Attila helyzetekkel és kapufával történő visszatéréséhez, támadónk térde a második gólban (elügyetlenkedett, majd bokából talpra állított ziccer Peltzer Vilmostól) is benne volt. Hátul bagatell mértékű izgalmat néhány saját térfélen besülő (laposan, középre, ellenfélhez) indítás okozott, az ellenfél veszélytelenségét két öngólunk minősíti, amelyeket Marton László szintúgy megpattanó találata kompenzált.
A diadal ellenére vérbeli vevőcsalogató mérkőzésen vagyunk túl: ha elhisszük, hogy a vonalas ligában minden meccs ilyen "akciós", csúnya meglepetés várhat ránk a pénztárnál.
--
ATLANTIS – NO-C FC 3-2 (2-0)
