Fehérvári úti műfüves kalandunk időtállóságának egyik kulcstényezője a hivatalosan évek óta fejlesztett, a valóságban ugyancsak elhasznált sportcentrum lelkével, Árpival kialakult kölcsönös szimpátia: mi kedveljük mulatságos nevezésidíj-behajtási törekvéseit és hangulatos éremátadásait, ő pedig szereti bennünk, hogy … (a tartalom feltöltés alatt). Bár állítólag az utóbbi időben lekerültünk a létesítményben megforduló legzűrösebb alakulatok belső listájáról, a múlt heti meccs után az egyébként empatikus Árpi is indulatosan gesztikulált, és végső elkeseredésében kétharmadig komolyan felajánlotta, hogy a legközelebbi alkalomra hozzunk egy általunk rátermettnek ítélt sporttársat, mert kilátástalanul üressé vált az Atlantis mérkőzéseit vállaló játékvezetők halmaza. A vészkiáltás életszerű volt (mostanában a győztes és az elbukott ütközetek után is sok volt részünkről az építő szándékú kritika), már-már úgy tűnt, hogy állandó szervezőbizottságunk kénytelen az almádi buli félkész koncepciójának félresöprésével erőforrásait az országos bírótehetség-kutató reality show kereskedelmi paraméterezésére fordítani, amikor a Nasa Usa elleni összecsapás kezdési időpontjában (amelyet persze a szokásos csúszás miatt lassan GMT szerint kell érteni) felbukkant és játékra invitált bennünket egy vállalkozó szellemű, ismeretlen sporttárs.
