Csendesebb nem is lehetett volna a Linux vasárnapja. A Marton László góljával behúzott ütközet napján a büfé zárva volt, Bresák Gyula kapujának előterében hozzávetőleg tízpercenként bukkantak fel idegenek, Nagy Gábor gondolataiban a bosszúvágy helyébe a gyereknap és egy kihullott tejfog miatt beszerzendő játékmotor lépett, és Peltzer Vilmos is csak kötelességszerűen békétlenkedett (még azt sem tudta eldönteni, hogy a bíróval, az ellenséggel vagy a sajátjaival van gondja). Jóval mozgalmasabb volt a – tizennégy indulóból – kilencedik helyen zárt bajnokság utolsó felvonása. A lelátón Németh Balázs tengerentúli ismerőse a football szelídebb, európai verziójának pengés szépségeiben reménykedve kortyolgatta italát, csakhogy a felek kétségkívül szórakoztató produkciója inkább az amerikai foci (illetve részben a pankráció) egyes jegyeit hordozta magán – ennek nagyszerű bizonyítékaként az ordibálva társalgó játékvezető az utolsó napon megtöbbszörözte az Atlantis éves sárgalap-termését. A kívülállók szerencséjére az alsóház két legstabilabb védelme nem villogott, ennek köszönhetően parádés gólok követték egymást, amelyek közül kiemelkedett Horváth Tamás kis híján félpályás lökete (a gólpassz Bresák Gyula kidobásával született meg) és Marton László balos kapásgólja (a mozdulat a levegőben megnyúlva elért lasztit inkább lassította, emiatt a kapufás gól a kapus által nem várt oldalra érkezett). Részünkről a mulatság Balogh Attila bombagóljával zárult, 5-1 után már csak azon izgulhattunk, hogy az LG Curmiság ne dolgozza le a lemaradását, továbbá a Fogtündér beavatkozására se legyen szükség.
