Mélypontra süllyedt az Atlantis önbizalmának és elismertségének mutatója, avagy többek között azért nem jelenik meg a nevünk a nemzetközi bundabotránnyal kapcsolatos hírekben, mert meghatározó játékosainkat azonosíthatóság hiányában képtelenek ajánlattal megtalálni a fogadási bűnszervezetek. Húzóembereink közül Marton László például bokafájdalmak miatt a szurkolói zónában töltötte a vasárnapi játékidőt, és rövidesen csatlakozott hozzá Horváth Zsolt is, aki korábbi térdnyavalyáját addig-addig kúrálta a nyugati civilizáció diagnosztikai megközelítését elutasító, kétséges megítélésű távol-keleti módszerrel (bizonyos Dr. Maj' Csak Javul receptje alapján), amíg végül hosszú időre a sérültlistára került.
A meccskezdésre maradéktalanul helytálló volt a közhelyszerű tudósítói panel, miszerint fejben nem hangolódtunk rá az ütközetre: az ellenség első két lövőhelyzetét az ún. tébolygó jellegű védekezési váltások ziccerré nagyították, 0-2 után pedig gyakorlatilag tök mindegy volt, mivel próbálkozunk. Bár a csapat dicséretes módon küzdött, az őszi átok megtörése érdekében bevetett Máté Ferenc sem hozta magával a szerencsét: temérdek helyzetet alakítottunk ki, amelyeket olyan változatossággal hagytunk ki, amelyhez csak a bemelegítésnél kóstolt Tesco Value Jabulani röppályájának következetlensége mérhető.
Az újabb megrendítő vereség ellenére sem adtuk fel a reményt, hogy bajnoki szereplésünkben rövid időn belül bekövetkezik a nagyon várt – és vörösiszap hiányában is hírértékű – gátszakadás.
--
ATLANTIS – TÖKMINDEGY 0-3 (0-2)
2010. október 17.
V.: Kovács L.
Szurkolóink: 2 (Ivett, Marton Laci)
ATLANTIS: Bresák 5 – Horváth Zs. 0, Loboda 4.5, Kelemen 4.5, Balogh 4, Horváth T. 4
Cs.: Máté 5, Nagy 4.5, Peltzer 5, Zámbó 4
