Május közepén e bámulatos játék minden törvényszerűségének ellentmondva még mindig eséllyel pályáztunk a rájátszás elitkvartettjébe, ugyanis a hosszú idő után előkerülő Százforintos Pisti beszédközpontja számára megoldhatatlan feladványt jelentő elnevezésű Vízi Kuszkuszok ellen annak ellenére összejött egy verejtékes siker, hogy Zámbó Balázs vezérletével mindvégig figyelmen kívül hagytuk a nedves talajból az átadásokra következő csúszási együtthatót. (Az Atlantis első neocsíkos gólja Marton László nevéhez fűződik.)
A pünkösdi víkend viszont érzékeny pontokon tizedelte meg védősorunkat, ezért különösen örvendeztünk, amikor a Honvéd Budai elleni meccs előtt Máté Ferenc és Gigacz Attila is izgatottan várhatta, hogy a jegyszedő végre leszakítsa a családi kedvezménnyel megváltott részvételi bérlet első 2010. évi szelvényét. A Budai veszedelmes ellenség, mert játékereje alapján nemesebb pozíciót érdemelne, ezért is volt bosszantó, hogy a Horváth Tamás pompázatos kapásgóljából kovácsolt előny helyett a ránk nem jellemző hátsó tétovaságokból begyűjtött hátrány határozta meg az ütközet menetét. Ecsetelni is kár, mennyire más egy meccs, ha nekünk kell(ene) futnunk az eredmény után, szerencsére még az első játékrészben egy kavarodás közepette Máté Ferenc előbb magához vonzotta, aztán gólt érően eltaszította a labdát. Az apák vasárnapját hajrátalálatával Gigacz Attila tette teljessé, aki igazolta, hogy a védőktől még mindig eredményesebben szakad el, mint az ikreitől, és pusztai magányban az ellenség hatosán portyázva a szögletpont szektorából kapott meglepetéspasszból egyenlített három-háromra. Több idegenlábú ajándék nem érkezett, de a biztonság kedvéért a nemzetközi gyereknapra kitűzött következő mérkőzést a NAH nevezetű ellenség elhalaszttatta.
--
ATLANTIS – VÍZI KUSZKUSZOK 4-2 (2-1)
2010. május 16.
V.: Töttösi
Szurkolóink: 2 (Dóra, Zsolt)
ATLANTIS: Bresák 5.5 – Marton 6, Loboda 5.5, Kelemen 6, Balogh 5.5, Horváth T. 6
Cs.: Nagy 5.5, Peltzer 5.5, Zámbó 5.5
G.: Horváth T. (2), Marton, Balogh
Gp.: Horváth T., Kelemen
--
ATLANTIS – HONVÉD BUDAI 3-3 (2-2)
2010. május 23.
V.: Kovács L.
ATLANTIS: Bresák – Nagy, Kelemen, Máté, Balogh, Horváth T.
Cs.: Gigacz, Peltzer
G.: Horváth T., Máté, Gigacz